2016.06.17.
Többször írtunk már a szabadúszólét ingoványairól, de úgy tűnik, a téma egyszerűen kimeríthetetlen. Vagy csak imádunk rinyálni?!
Szabadúszóként nyáron BÁRMIKOR dönthetsz úgy, hogy a kellemes vízpart mellett, árnyas fák alól végzed a munkádat. Persze. Feltéve, hogy van wifi, bírja a laptopod akksija és látszik a kijelződ a napfényben.
Szabadúszóként bármikor érezheted, hogy olyan kicsit, mintha egy örök szabadság lenne az életed. Kedden délben kocsiba pattanhatsz vagy vonatra szállhatsz, ha jó mobilneted és telefonos csomagod van, akkor külföldről is nyomhatod a munkát, miközben irigylésre méltó képeket posztolsz, jobbnál jobb helyeken ebédelsz, és úgy általában, az élet császára vagy, aki csak időnként elforwardolgat néhány levelet.
Ugyanakkor szabadúszóként bármikor érezheted úgy is, hogy sohasem vagy igazán szabin. Ha vannak folyamatos megbízásaid, akkor nem örülnek a partnerek a szabadságnak, és gyakran nem könnyű igazán jó helyettesítőt találni, akire jó szívvel bízod nemhogy 2 hétre, de pár napra is a munkát. Arról nem is beszélve, hogy a valóságban -ellentétben a látszattal!- a munka a legritkább esetben áll meg az e-mail továbbküldése szintnél.
Ahol konnektor van, ott wifi nincs. Ahol wifi van, oda nem ér el az áram. Ez nem szükségszerű, de valahogy mégis mindig így történik. Amikor végre bebástyáznád magad egy egész napos munkára egy klassz teraszon, tuti, hogy valamelyikből kifogysz.
Magyarországon nincs mindenhol térerő. Akármit is mondjanak a reklámok a lefedettségről, tuti, hogy egy fontos hívás előtt kerülsz valamelyik szürkezónába. Amikor végre mindenki hall mindenkit, mozdulatlanná merevedve imádkozol, hogy ne veszítsd el Az Értékes Jelet és a megbeszélés hátralévő 40 percében ugyanabban a pózban szobrozol.
Apropó, ismeritek a biciklis barnulást meg a futó barnulást? Nos, mi a gondterhelt telefonáló barnulást ismerjük. Telefonkörvonalak a fül előtt, ráncok.
Amikor mindenki abból indul ki, hogy egy irodában ülve, nyomtatóval, jegyzetfüzettel, szkennerrel a kartávolságodban várod telefonhívásukat. Sajnos nem. Cserébe roppant gyorsan jegyzetelsz a gépeden, digitális számlákat állítasz ki, és ha arra kérnek, FAXOLJ el valamit, csak magadban hörögsz.
Azt gondolnád, hogy nincs is annál egyszerűbb, mint hogy más szabadúszó barátaiddal összeszervezz egy ebédet, netán egy spontán fürdőzést, hiszen mi másért csinálnánk, ha nem az ilyenekért?! MWHAHAH. Nehogy azt hidd, hogy könnyebb, mint bárki mással. Ilyenkor jövünk rá, hogy valójában mindannyian be vagyunk táblázva, csak máshogy.
Képesek vagyunk lenézően beszélni a túlórára kényszerített alkalmazottakról, és szeretjük hangoztatni, hogy akkor dolgozunk, amikor csak akarunk. És, ha például hétfőn reggel 7-től éjfélig szeretnénk ezen a héten, akkor mi van?!
Mégis, minden rinyát félretéve, kevés jobb érzés van, mint minden héten máshol megkeresni a legjobb asztalt, és szebbnél szebb helyekről elküldeni a határidős melókat. Mert #avilagazirodam.
