Kinézzük a gasztroblogon vagy a szakácskönyvben a fantasztikusan befotózott, érzéki ételeket, és nagy lendülettel mi is nekilátunk. A végeredmény pedig magáért beszél. És néha azt mondja: „Egy szörnyet teremtettél, Frankenstein!”

 Ó igen, az a zamatos, roppanós kéreg, belül omlós hússal, az egészet pedig egy frivolan törékeny sülthagyma-katedrális koronázza… A te tányérodon pedig valamiért olyan, mint a kutya konzervkajája, amire rá is hányta az előző vacsoráját.

  A chocolate chips avagy csokis tallér tökegyszerű, hát nem? Valamilyen kevert tészta, benne csokidarabokkal, hát az még az amerikaiaknak is megy. Csak éppen ha túl nagyvonalúan bánsz az arányokkal, vagy valamelyik hozzávaló miatt egyszerűen más arányokat igényel, mint ahogy a recept előírja, akkor a vidám kis tallérok szomorú teliholdakká folynak szét a tepsiben, amiket már a legprofibb gasztrofotós se tudna étvágygerjesztőre befotózni.

 De cuki lesz majd kirakni egy vidám arcot a reggeliből! Vagy nem. Némelyeknek egyszerűen nem megy a konyhai kézügyesség. Ez van, no. Mások meg például táncolni nem tudnak.

 A palacsinta, az is egy külön történet. Ahány ház, annyi tuti tipp, hogy hogyan kell elkészíteni a tökéletes palacsintát. Mit keverj bele, hogyan olajozd be a serpenyőt sütés előtt/alatt, hogyan forgasd – csupa hasznos tanács vár az emberre, aztán néha még is ott kötünk ki, hogy a nem sikerült darabokat (azaz a palacsintatészta felét) feldarabolva összesütjük, és a jótékonyan mindent eltakaró baracklekvárral eladjuk császármorzsának.

 Az ilyeneket szokták olyan címszavakkal eladni, hogy „Látványos siker kezdőknek!” „Varázsolj mennyei lakomát 3 perc alatt!” Hiszen csak annyi az egész, hogy a tojások szépen belehelyezkedjenek a paprika-fészekbe, hát nem?

 Ó, igen, a hotdog. A kifli két befogadó szárnya közé minden belefér, a roppanós virslitől a friss zöldségeken át a mustárig és a pirított hagymaszeletekig, hogy aztán az egészet egy feszes, kompakt alkotásként tarthasd föl. Vagy a buli végén, még részegen, csak hogy az alkoholt fölfogja valami, félbevágsz egy vizes kiflit, rá a megmikrózott virsli, meg még valami konzervszmötyi, és egy sápatag hagyma. Nyersen. Blöee.

 A macaron eleve egy bonyolult dolog, műalkotás, ahogy némely gasztrobubusok deklarálják, szóval minden recept bevezetőjében felkészítenek, hogy talán nem fog elsőre sikerülni. Na ez biztos. Készülj fel valami olyasmi látványra, mint a jobb oldali képen.

 Simán összeütünk egy ilyen fasza hamburgert, végülis csak pár dolog kell hozzá. A bucit ne variáljuk túl, jó lesz a szupermarketben előre csomagolt tartós buci is, sajtból lapka, előre fagyasztott húspogácsa, hát majdnem ugyanolyan jó, max telelocsoljuk kecsappal, és észre se lehetne venni a különbséget.

 Van a kenyér platóni ideája, és annak megvalósult, földi, töttyedt tetejű és morzsolódós mása. Ugyanez minden élesztős tésztánál: rettegve várjuk, hogy megkel-e a radiátor fölött, és ha nem, mi volt a baj.

 Tortalapok kisütése: kész. A krém elkészítése: kész. Már csak egyszerűen össze kell őket rakni, egyiket a másikra, pikkpakk megvan, aztán jöhetnek a gyerekek zsúrozni.