Néha úgy érezzük, az egész életünk (de legalábbis a szabadságon töltött része) csak úgy elrepül, mielőtt észbe kapnánk, máskor meg vannak olyan örökkévalóságnak tűnő töredékmásodpercek, amiket minden idegszálunkkal átérzünk, és amik mintha soha nem akarnának véget érni.

 Amikor a fogorvos feltartja a röntgent a fény felé, és a maszk mögött nem látod az arcvonásait, csak az összeszűkülő szemét és sokatmondó hümmögését. Te pedig nyirkos halántékkal próbálod magad is értelmezni a röntgent. Mi lehet ott az a halványszürke folt???

 Amikor közelítenek az ellenőrök, te pedig elkezdesz túrni a becsületesen megvett bérleted után az óriási táskádban, és nem találod. És közben be is villan, hogy mintha a tegnapi másik táskában maradt volna…?

 Amikor életedben először elmész futni. Na annak minden egyes pillanata ilyen.

 Amikor ráállsz a digitális mérlegre, és várod, hogy kipörögjön a számlálója, és a végén még ingadozik párat a szám, mielőtt elkezdene villogni a végső értékkel.

 Amikor azt a lélegzetvételnyi űrt hallod, ami a párodnak a „Beszélnünk kell” és az utána következő mondata között kong.

 Amikor már nagyon-nagyon kell pisilned, miközben sorba állsz a wc-nél.

 Amikor már eleve késésben vagy, türelmetlenül toporogsz a megállóban, végre feltűnik a busz, és erre a megálló előtt pár méterrel kap egy pirosat.

Amikor a vendéglőben olyan rettenetesen éhes vagy, hogy már látszatbeszélgetést sem tudsz folytatni a többiekkel, egyszerre feltűnik a pincér, karján a csodás, gőzölgő kajákkal, és akkor összeszoruló gyomorral veszed észre, hogy a szomszédos asztalnál is az ételükre várnak, és lehet, hogy a pincér nem is feléd, hanem feléjük tart???!

 Amikor nagyon szeretnél a telefonodról netezni, de a mobilod csigalassúsággal keresi a wifit.

 Amikor a terhességi teszt eredményére vársz.